Hirdetés Osliban 2024. június 9. – én, az évközi 10. vasárnapon:

Az elmúlt vasárnap Úrnapján nagyon szép időnk és szerencsés napunk volt. A sátrak most is gyönyörűek voltak és köszönöm szépen ezt a sátrakat felállító férfiaknak és díszítő asszonyoknak. Isten fizesse meg és adja sok áldását mindenkire, aki szívén viselte ezt az ünnepet. Ha Isten éltet bennünket, jövőre is tartsuk meg ugyanígy az Úrnapját.

Június 15.-én szombaton diákonus és papszentelésre kerül sor a győri székesegyházban. Püspök úr pappá szenteli Ézsöl Krisztián és Horváth Csaba diakónusokat. A szentelési szentmise 10 órakor kezdődik.

Ézsöl Krisztián 1993-ban született Kapuváron. Iskoláit itt helyben előbb a katolikus iskolában végezte. Középiskolát Győrben fejezte be, majd Győrben a Széchenyi egyetemen szerzett közgazdász diplomát. Ezt követően választotta a papi hivatás felé vezető utat.

Előre jelzem, hogy Sarlós Boldogasszony ünnepét nem a napján július 2.-án kedden, hanem az azt megelőző vasárnapon június 30.-án tartjuk. A reggel 8 órai szentmsét Ézsöl Krisztián celebrálja.

Kérem azokat a fiatalokat, akik most fejezik be, vagy már korábban befejezték az általános iskolát, ott 8 évi hitoktatásban részesültek és szeretnének a bérmálás szentségében részesülni 2025. évben az osli templomban sorra következő bérmáláson, szíveskedjenek nálam vagy Németh Lászlónál jelentkezni.

Oszd meg a cikket, hogy mások is elolvashassák!

Scroll to Top