Szárföldi Szent Lukács Katolikus templom
A település Győr- Moson- Sopron megye középső részén, Csorna és Kapuvár között helyezkedik el. Szárföld első írásos említése a XII. század végén történik 1230. II. Endre király az Osl comes-nak2 adományozta az akkori lakott települést. A település (ófalu) a mai falutól 2 km-re északra helyezkedett el a lápvidék határán, keletről, délről és nyugatról kisebb megszakításokkal erdőség borította. 1594. A rábaközi török megszállás és pusztítás következtében SARFEWELDE annyira elpusztult, hogy 1619-ig mindössze 3-4 család lakta. 1622. Ekkor indult meg a falu újjáépítése, ez a nagy esemény már az új földesúr, Nyáry Miklós nevéhez fűződik, aki a Török család egyik nőtagját vette feleségül, így a Török birtokok legnagyobb része az ő kezére került. Megkezdte a falu újratelepítését is.
1659. A község faépítésű temploma teljesen elhagyatott volt ebben az időben, csak a falai álltak. A templom feltehetőleg 1622 után épülhetett, Nyáry Miklós uradalma alatt. 1660-70. A templomot újjáépítették, mennyezete famennyezetes volt. A lakosság száma növekedett. Nagyboldogasszonykor a csornai premontrei prépost híveket vezetett „nagy processzióval”3 Páliba. Mivel a magyarkeresztúri evangélikusok nem voltak hajlandóak harangozni, a prépost vesszőt ragadott, egy evangélikust megvesszőzött.
Tovább olvasom
Previous slide
Next slide

Miserend

Télen

Szerda: 17:00
Szombat: 16:30
Vasárnap: 17:00

Nyáron

Szerda: 17:00
Szombat: 16:30
Vasárnap: 17:00

Elérhetőség

Plébánosunk

Dr. Szaradits József

Plébános

Scroll to Top